HOGYAN EDZI A JÓGA AZ ELMÉT?

Mára már a nyugati tudományos kutatások is sokszor bizonyították a jóga számtalan jótékony hatását. Az Egyesült Államokban, ahol a jóga nagyon népszerű, a jógát érintő kutatások megsokszorozódtak. A legutóbbi kutatások egyike kimutatta, hogy már heti kétszeri jógaóra is hatékonyan csökkenti a fáradékonyságot, javítja a szexuális funkciókat és például a sugárterápiával kezelt prosztatarák gyógyulási esélyeit is.

De ahhoz, hogy a jóga szervezetet érintő jótékony hatásait élvezhessük – mint például többek között a hajlékonyság javulása és a feszültségoldás – nem kell, hogy betegek legyünk. A legtöbb jógagyakorló tudja: a jóga  - néhány irányzat kivételével – nemcsak az izmaink és testünk alakítására szolgáló módszer. Azok, akik rendszeresen gyakorolnak, megtapasztalják a személyiségükben és a mindennapi életükben bekövetkező pozitív változásokat is.

Kevesebb, mint egy éve jógáztam, amikor észrevettem magamon a változásokat” – vallja Pascale Leroy, a Jóga 21 nap alatt c. kézikönyv írója. „Elmondtam az oktatómnak: Nem értem, mi történt velem, már nem úgy reagálok dolgokra, mint régen! Rám nézett és azt mondta: Ez normális. A gyakorlással megválunk a felesleges dolgoktól, megszabadulunk a rossz gondolatoktól, a hamis képzelgésektől és a rossz beidegződésektől. A jóga tisztít. A testgyakorlatok által elengedjük a korábbi rossz szokásainkat és a változás akkor is bekövetkezik, ha nem is gondoljuk, hogy ez lehetséges…

A tradicionálisan a jóga az önismeret egyik útja. Ami a testhelyzetekben (ászanákban) fontos, az az önmagunk - testünk és elménk - megismerése. A hatodik érzék egy fajtája fejlődik ki a rendszeres gyakorlással, mely lehetővé teszi, hogy a testünk belsejéből, mélyéről származó információkat fogadni tudjuk. A jógázó szépen lassan egyre jobb, tudatosabb megfigyelőjévé válik a belső és a külső világnak egyaránt. Ez lehetővé teszi számára, hogy egyre természetesebb és spontán legyen a váratlan eseményekkel szemben is. 

Minél többet megtudunk magunkról, annál jobban át tudjuk adni magunkat egy-egy testhelyzetnek és el tudjuk fogadni határainkat.” – állapítja meg Pascale Leroy.

Azt hinni, hogy a jóga tutyimutyivá tesz, tévedés. Valójában azzal, hogy ez a módszer javítja testi és mentális hajlékonyságunkat, szikla szilárd alapokat is teremt. A jógaórák rendszeressége, a kitartó gyakorlás a belső tengelyeddel, támasztékoddal teremt és tart fenn kapcsolatot.” – magyarázza Pascale Leroy.

Se nem nagyon lazán, se nem nagyon mereven, a jógázó megtanulja megkeresni a komfortzónáját nemcsak a jógaszőnyegen, hanem szőnyegen kívüli is. Ugyanúgy, ahogy az életben is, a jógában is vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Ám ha valami éppen nem úgy megy, ahogy szeretnénk, abból is sokat tanulhatunk, ha elfogadjuk úgy, ahogy van. Akár esik, akár fúj, a felhők felett mindig kék az ég…a jó és rossz dolgoknak az adott pillanaton kívül már nincs jelentőségük.

 

Ha szeretnéd te is megtapasztalni a pozítiv változásokat, akkor jelentkezz intenzív hatha jóga alaptanfolyamra! Nézd meg itt, hogy mikor indul a legközelebbi tanfolyam: INDULÓ ALAPTANFOLYAMOK
 

Szerző: Indíra

Forrás: Le Figaro: Comment le yoga peut aider à muscler son mental 10/05/2017