Barion Pixel

SIVÁNANDA JÓGAKÖZÖSSÉGI PORTÁL ÉS A SPIRITUART JÓGA ALAPÍTVÁNY
1028 Budapest, Szegfű utca 2. | +36 1 397 5258 | +36 30 689 9284 | joga@sivananda.hu
Számlaszámunk: 16200106-11604543      Adószámunk: 18079492-1-41

ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!

Jézus példáját követve újjászülethetünk és életünket a szeretet, béke, öröm, és jólét hatja át. Váljon teljességetekre.

„Jézus nem tanult bölcsként járt az emberek között. Nem hivatkozhatott a diplomáira és egyetemi fokozataira, nem volt pandit vagy tudós. Egyetlen művészet vagy tudományág terén sem rendelkezett jártassággal vagy tökéletes ismerettel. Nem intézett az emberekhez zengzetes szónoklatokat, és nem tartott bölcselkedő prédikációkat. Amikor megszólalt, röviden és tömören beszélt. Példabeszédei mindig velősek, szinte aforizmaszerűek voltak, de szavaiból olyan rendkívüli erő áradt, mely nem e világból való. Jézus szavai elevenen izzottak. Beleégették magukat az őt hallgatók tudatának legmélyébe.

Mi lehetett az oka ennek?
Amikor Jézus beszélt, áldott szavai a határtalan szeretet és a végtelen isteni könyörület mélyéről fakadtak, amelyet újra meg újra áthatott annak mindent felemésztő vágya, hogy jót cselekedjen az emberiséggel: szolgáljon, segítsen és üdvözítsen. A megtisztítás, a felemelés és az emberiség üdvözítésének könyörületessége jellemzi a krisztusi szívet. Ez a szeretet olyan isteni erővel itatta át szavait, hogy mindazok, akik olyan szerencsések voltak, hogy hallhatták, örökre szívükbe zárták őket.”

Részlet Srí Szvámí Sivánanda Utak a Boldogsághoz c. könyvéből.

Ezért a szemünkkel lássuk a jót, fülünkkel halljuk a jót, ajkaink kedvesen szóljanak, hogy másoknak szavaink vigaszt nyújtsanak, kezeink szelíden szolgáljanak. Ha körülményeid nem engedik az aktív szolgálatot, akkor minden nap megteheted, hogy a világ javáért, mások jólétéért mondasz egy imát “Óh Uram adj békét, megértést és anyagi jólétet minden embernek.”

Hasonló tanításokat ide kattintva olvashatsz.

***

VÁRUNK SZERETETTEL AZ ÉV MINDEN NAPJÁN A NEKED VALÓ JÓGÁVAL

„A Jóga gyakorlásával megnő az energiád, az életerőd, az élethosszod és az egészséged szintje.” – Szvámí Sivánanda

„Bárki jógázhat, nem számít, mennyi idős, milyen vallású, milyenek az anyagi és egyéb körülményei. Fiatal vagy öreg, beteg vagy egészséges – mindenkinek hasznára válhat ez az évezredes tudomány.”  – Szvámí Visnu-dévánanda

Látogass el a FACEBOOK oldalunkra is, ahol folyamatos friss híreket és tanításokat olvashatsz a jógával kapcsolatban.