Hollósi Kriszta a Sivánanda Jógaközpont jógaoktatója. Szeretettel vár a gyakorló órákon.
A jóga első ízben 2007-ben köszöntött be az életembe. Küzdöttem a hektikus, fáradságos hétköznapokkal, és találtam egy menedéket, ahol péntek esténként elengedhettem a hét feszültségét, befelé figyelve megtapasztaltam a testem jelzéseit. Hosszú évekig nem láttam mást a jógában, mint stresszoldást és az irodai ülőmunkát ellensúlyozó testmozgást. Időnként hagytam, hogy az élet folyása elsodorjon, és évekre abbamaradt a gyakorlás, majd megszületett bennem a hiányérzet és visszatértem.Legutóbbi visszatérésemkor ismertem meg a Sivánanda tradíciót. Az utazás egy alaptanfolyammal kezdődött. Kerestem a lecsendesedés lehetőségeit, tanultam a tudatos jelenlétet és mindeközben pusztán annyit reméltem a 8 héttől, hogy felelevenítem és pontosítom magamban az ászanák mozdulatait, hozzászoktatom feszülő térdeimet a meditációs üléshez. Az út végül jóval messzebbre vitt; elvégeztem a jógaoktatói képzést, amelynek tanításai és találkozásai átformálták azt, ahogy addig a világot szemléltem. Természetes lett a változás, számos korlátommal kiegyeztem, miközben nem várt fejlődést is megéltem. Megbizonyosodtam róla, hogy a belső békém forrását önmagamban találom. A jóga azóta is finoman csiszol rajtam; olyan tulajdonságaimon, amelyeket megváltoztathatatlannak véltem vagy fogalmam sem volt róla, hogy jellemeznek.Szeretném, ha ezt a lágy, de szilárd erőt minél többen megtapasztalhatnák. Akár csak abban a formában, hogy két órára kiszakadnak a mókuskerékből, akár úgy, hogy elindulnak önmaguk szeretetteljes megismerése felé.
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.