Marschall Kata a Sivananda Jógaközpont és a Fény Jógaterápiás Intézet vezető jógaoktatója. Szakterülete az ájurvéda a gyakorlatban és a terápiás jógafoglalkozások.
A jógát még huszonévesen fedeztem fel. Életében mindig jelentős szerepet játszott a sport, a jógában is először a mozgás motiválta, majd lassan felfedezte azt a teljességet, életszemléletet, amit igazából a jóga jelent a légző-gyakorlatokkal, relaxációval, meditációval, gondolkodásmóddal. Vallja, hogy a jóga tanításait lehet gyakorolni a családban, a karrier és a társadalmi kötelezettségek közepette is.
A Sivananda Jógaközpontban 2003-ban végezte el a jógaoktatói tanfolyamot, majd folyamatosan oktatott a Központban és a Mátrában, akkori lakhelyén, családanyaként is. A tradicionális vonalat követte és integrálta kismama, kisbabás, óvodás jógaoktatásába. Életének kisebb-nagyobb kanyarulataiban a jóga mindig jelen volt, akár aktívan oktatott, akár csak tanulmányait folytatta.
2010-ben elvégezte a Testnevelési Egyetemen gyógytestnevelő másoddiplomás szakát, és életet adott második gyermekének, majd jó pár éven keresztül oktatott jógát és relaxációt a TF rekreációs szakán.A jóga beivódva mindennapjaiba, harmonikus életének része. Életszemlélete: hogyan őrizzük meg egészségünket, kerüljük el a betegségeket és teremtsük meg az egyensúlyt életünk minden területén.
2017-ben ájurvédikus jógaterapeuta és haladó jógaoktató oklevelet szerzett a nemzetközileg akkreditált (YAI) Fény Jógaterápiás Intézetben. Immár az ájurvédikus ismeretekkel kiegészítve segíti szilárd meggyőződéssel a jóga megszerettetését minden jóga iránt érdeklődőnek. Sivánanda szavai a lámpása az útján:
„Szolgálj, szeress, adakozz, tisztulj meg, meditálj, valósítsd meg önmagad!”
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.