Sakti – Király Éva a Sivánanda Jógaközpont önkéntes jógaoktatója.
„38 év az egészségügyben, bőségesen elegendő, nemcsak a lelkiismeretes munkavégzéshez, hanem 1-2 szomatikus betegség és szövődmény begyűjtéséhez is.
2000-ben már büszke tulajdonosa voltam egy IBS-nek (irritábilis bélszindróma), valamint túl voltam egy lábtörésen és még más műtéten is. Ezeknek a problémáknak a nagy részét a rohanó élet, a folyamatos testi, lelki, szellemi stressz okozta.
Futottam a köröket a magam teremtette mókuskerékben. Hogyan is nyerjem vissza pozitív gondolkodásomat, munkakedvemet és fizikai állóképességemet?
Családi és baráti felvetésre úgy döntöttem, hogy kipróbálom a jógát, ártani biztos nem fog, legfeljebb nem segít, és különben meg bármikor abba hagyhatom, ha nem teszik!?
Nos, ez nem történt meg! 2004 őszén kezdtem el jógázni, és annyira megtetszett, hogy már az első félév után tudtam, hogy a jógát én nemcsak gyakorolni szeretném, hanem tanítani is.
Elkezdtem kutakodni újságokban, világhálón: Hogyan is lesz az ember lányából szakképzett jógaoktató? Megismertem rengeteg JÓ és SEGÍTŐKÉSZ embert, kijártam több iskolát. Mindenki és minden valamilyen módon hasznomra, épülésemre szolgált. 2009. június 6-a óta boldog tulajdonosa vagyok a SIVANANDA JÓGAKÖZPONT OKTATÓI OKLEVELÉNEK!!!Akik velem a jógát megszerettették:
Berta Erzsébet Vanillya
Gillich István
Sivananda Jógaközpont Oktatói közössége”– Sakti – Király Éva
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.