Barion Pixel

SIVÁNANDA JÓGAKÖZÖSSÉGI PORTÁL ÉS A SPIRITUART JÓGA ALAPÍTVÁNY
1028 Budapest, Szegfű utca 2. | +36 1 397 5258 | +36 30 689 9284 | joga@sivananda.hu
Számlaszámunk: 16200106-11604543      Adószámunk: 18079492-1-41

Szent Miklós legendája

Részlet Szent Miklós legendájából, arról, hogyan lett ő Télapó, vagy Mikulás?

“Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:

A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés elött álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök , és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon.

A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett.

Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte ”Noel Baba” -nak, ami azt jelenti ”Ajándékozó Apa”

Teljes élettörténete a MIKULÁS birodalom oldalon olvasható.

Hasonló tanításokat ide kattintva olvashatsz.

***

VÁRUNK SZERETETTEL AZ ÉV MINDEN NAPJÁN A NEKED VALÓ JÓGÁVAL

„A Jóga gyakorlásával megnő az energiád, az életerőd, az élethosszod és az egészséged szintje.” – Szvámí Sivánanda

„Bárki jógázhat, nem számít, mennyi idős, milyen vallású, milyenek az anyagi és egyéb körülményei. Fiatal vagy öreg, beteg vagy egészséges – mindenkinek hasznára válhat ez az évezredes tudomány.”  – Szvámí Visnu-dévánanda

Látogass el a FACEBOOK oldalunkra is, ahol folyamatos friss híreket és tanításokat olvashatsz a jógával kapcsolatban.