VALLÁSOK-ISTEN-JÓGA
2017-ben tartottuk az első „Vallások-Isten-jóga” elnevezésű műhelyünket.
A műhely hangulatárólszóljon egy résztvevő:
„A Vallások, Isten, jóga című jógaműhely alkalmából Omkára sok személyes történettel tűzdelt, nagyon érdekes, elgondolkodtató és néhol megható előadását hallottuk. A történelmi, több vallásra vonatkozó kitekintés és magyarázat után arról hallhattunk, hogy a Védikus írások és a jógafilozófia mit mondanak nekünk ebben a témában. A (túl hamar eltelt) 3 óra végére megállapíthattuk ismét, hogy minden EGY, csak többféle módon magyarázható, hogy mindenki megtalálhassa a hozzá közelálló megfogalmazást. Köszönjük szépen!” B. Anikó
SZERETETTEL VÁRUNK A KÖVETKEZŐ ALKALOMRA IS!
***
VÁRUNK SZERETETTEL AZ ÉV MINDEN NAPJÁN A NEKED VALÓ JÓGÁVAL
- Jógatanfolyamok kezdőknek és haladóknak.
- Oktató képzések.
- Jógafilozófia az alapoktól a felsőfokig.
- Jógaterápia és ájurvéda.
- Jógaéletmód, elvonulások és jógatáborok.
„A Jóga gyakorlásával megnő az energiád, az életerőd, az élethosszod és az egészséged szintje.” – Szvámí Sivánanda
„Bárki jógázhat, nem számít, mennyi idős, milyen vallású, milyenek az anyagi és egyéb körülményei. Fiatal vagy öreg, beteg vagy egészséges – mindenkinek hasznára válhat ez az évezredes tudomány.” – Szvámí Visnu-dévánanda
Látogass el a FACEBOOK oldalunkra is, ahol folyamatos friss híreket és tanításokat olvashatsz a jógával kapcsolatban.