VALÓSÁGOS KINCSESBÁNYA
Az Ember elment a Bölcshöz:
– Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
– Hallgatlak – bólintott a Bölcs.
– Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta,
csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.
Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek.
Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt.
Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT!
Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha…
Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:
„Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal” – lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet.
Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta.
Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig.
Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben, a belsejükben rejtőző érték.
Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól.
Mondd, mit jelenthet?
– A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom!
Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága.
Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát…
Mától kezdve soha nem beszélhetsz „szürke hétköznapokról”, hiszen LÁTTAD, mi rejlik bennük!
KARÁCSONY UTÁNI MESE
Hogy a mindennapi hajtásban se feledkezzünk meg azokról, akik számunkra a legfontosabbak….
FIÚ: Apa, kérdezhetek valamit?
APA: Persze, mi az?
FIÚ: Mennyit keresel óránként?
APA: Ez nem a te dolgod. Miért kérdezel ilyeneket?
FIÚ: Csak tudni szeretném. Mennyit?
APA: Ha ennyire tudni szeretnéd, 100 dollárt keresek óránként.
FIÚ: Oh! (Lehajtott fejjel) Apa, kérhetek kölcsön 50 dollárt?
Az apa dühös lett.
APA: Ha csak amiatt kérdeztél ilyet tőlem, mert akartál venni valamilyen játékot, akkor mars a szobádba, és feküdj le aludni. Gondolkodj el azon, miért vagy ilyen önző! Minden nap keményen dolgozom, és ezt kapom cserébe…
A fiú felment a szobájába, és becsukta az ajtót. A férfi leült, és egyre mérgesebb lett, amiért a fia így viselkedett. „Hogy kérdezhet ilyet, csak azért, hogy pénzt kérjen” – mormogta magában. Körülbelül egy óra múlva a férfi már megnyugodott és elgondolkodott a dolgon: Talán volt valami, amiért igazán szüksége volt rá, és azért kellett neki a pénz. Hisz eddig még soha nem kért tőlem… Felment hát, és kinyitotta fia ajtaját.
APA: Alszol, fiam?
FIÚ: Nem apa, még ébren vagyok.
APA: Gondolkodtam, és azt hiszem, túl kemény voltam veled. Túl hosszú volt a nap, és rajtad vezettem le a feszültségem. Itt van az 50 dollár, amit kértél.
A kisfiú felült az ágyában, és elmosolyodott.
FIÚ: Ó! Köszönöm, apa! Ekkor benyúlt a párnája alá, és néhány bankjegyet húzott elő. Amikor a férfi látta, hogy már van pénze, ismét ideges lett. A fiú elkezdte lassan megszámolni a pénzt, majd felnézett az apjára.
APA: Miért akartál több pénzt, ha van már pénzed?
FIÚ: Mert eddig nem volt elég pénzem, de most már van. Apa, most már van 100 dollárom. Pont ennyi az órabéred. Most már végre vehetek egy órát az idődből? Kérlek, holnap gyere haza előbb. Veled szeretnék vacsorázni, veled szeretnék lenni egy órán keresztül.
Az apa teljesen összetört. Megölelte fiát, és könnyek között kért tőle bocsánatot.