Szvámí Sivánanda élete példája az emberiség szolgálatának, mind az orvosi évei alatt, mind később, világhírű bölcsként és megvilágosodott jógiként (dzsívanmukta). Mindenkit szolgálni, mindenkit szeretni, mindenkivel érintkezni és mindenkiben meglátni az Istenit – ezek voltak azok az elvek, amiket tanított és ami szerint élt.
A gyermek és fiatal Sivánanda
Szvámí Sivánanda 1887. szeptember 8-án, előkelő családban született Tamil Nadu államban, Dél Indiában, s már a kezdetektől természetes érdeklődéssel fordult a bölcseleti tanulmányok felé. Bár vidámságot kedvelő, csintalan gyerek volt, de szeretettel teli és nagylelkű. Természetes hajlandóság volt benne arra, hogy életét a tanulásnak és a Védánta (filozófiai irányzat) gyakorlásának szentelje. Ezen felül még veleszületett vágya volt, hogy mindenkit szolgálhasson, és ösztönösen teljes egységet érzett minden embertársával. Annak ellenére, hogy ortodox családba született, a vallásossága szokatlanul széles látókörrel és az előítéletek teljes hiányával párosult. Sivánandát már fiatalkorában is a szolgálat iránti vágy hajtotta, így lett orvos.
Több éven át a szegény Malajziában szolgált. Ezen kívül kiadott egy orvosi lapot, és sokat publikált az egészséget érintő problémákról, de úgy érezte, hogy ez nem elég.
A világról való lemondás
Az elmének és a testnek ez a doktora hátat fordított a karrierjének, és a lemondást választotta. Visszatért Indiába, és egy évi vándorlás után, 1924-ben Risíkésben (Himalája) telepedett le, szigorú önmérsékletnek vetve alá magát. A fiatalember megtalálta Guruját, Szvámí Visvánandát, és Szvámí Sivánanda Szaraszvatí néven beavatták a szannjászba (lemondott rend).
Az elkövetkező hét évben Szvámí Sivánanda legtöbb idejét a meditációval töltötte. Még ez alatt az idő alatt is a betegeket szolgálta egy kis klinikán, amelyet ő alapított. Lassan tanítványok kezdtek köré gyűlni. Az 1930-as évek elejétől kezdve gyakran hosszú utazásokat tett Indiában és Srí Lankán, és felkavarta a szíveket és lelkeket szellemi vonzerejével, erősen zengő hangjával és nagy erejű szónoki képességével. Bárhová ment, szankírtant vezetett (közös éneklést), előadásokat tartott, az embereket arra tanította, hogyan válhatnak erőssé, egészségessé a jógaászanák (jógapózok), a pránájámák (légzőgyakorlatok) és a kriják (testtisztító eljárások) gyakorlásával. Mindenekelőtt arra biztatta hallgatóit, hogy kitartóan törekedjenek a spirituális fejlődésre. Ezalatt Risíkésben egyre több tanítvány gyűlt össze, és egy ásram (bentlakásos jógaintézmény) alakult ki Sivánanda körül. Korlátlan bőkezűségével, a szolgálat szellemével, mély elkötelezettségével és állandó jó humorával kiemelkedő példát mutatott tanítványainak.
Sivánanda Ásrama (kolostor)
1932-ben indította be a Sivánanda Ásramot, 1936-ban megszületett a „Divine Life Society” (Az Isteni Élet Társasága). A „Yoga Vedanta Forest Academy”-t (Jóga Védánta Erdei Akadémiát) pedig 1948-ban szervezte meg. Minden tevékenységének legfőbb célja és feladata a spirituális ismeretek terjesztése, valamint a jóga és a Védánta (filozófiai irányzat) tanítása volt. Szvámí Sivánanda tanítása kikristályosította a vallások alapvető tanait, és a jógaösvényeket eggyé olvasztotta – létrehozta a jóga szintézisét. Mindezt így összegezte:
„Szolgálj, szeress, adakozz, tisztulj, meditálj és valósítsd meg önmagad.”
Az önzetlen szolgálat eszméjének, a karma jógának ragyogó példája volt az ő élete. Szvámí Sivánandának minden munka szent volt, semmilyen feladat nem volt alantas. Fáradhatatlanul kereste az alkalmat arra, hogy szolgáljon és segítsen másokat, és sosem halasztotta el, amit meg kellett tennie.
Szvámí Sivánanda több mint 200 könyv szerzője, melyek a szeretet és szolgálat üzenetét hordozzák. Szerte a világon minden nemzetből, vallásból és felekezetből vannak tanítványai. Szvámí Sivánanda 1963. július 14-én hagyta el fizikai testét.