
SIVARÁTRI – SIVA ÉJSZAKÁJA
Ismerd meg ennek a spirituális ünnepnek a lényegét és tarts velünk!
Ismerd meg ennek a spirituális ünnepnek a lényegét és tarts velünk!
Nő egy titokzatos keveréke a lágyságnak, szelídségnek, kegyelemnek, szolgálatnak, türelemnek és szeretetnek.
A tavasz hírnöke Szaraszvatí isteni Anya, aki a tudás, az ékes szólás, a művészet, ezen belül a költészet, a festészet, rajz, a zene és a tánc adományozója.
HÓLÍ – a színek fesztiválja, mely egyben tavasz köszöntő ünnep is. A színes porok egymásra szórása emlékeztet minket az egységre a Lélekben.
Az ENSZ közgyűlése március 20-át a Boldogság Világnapjává nyilvánította: „A boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja”.
Ráma napja a Csaitra hónap (március – április) fényes kéthetének 9. napjára esik. Ezt az ünnepet Rámanavamí -nak hívják, ez az Úr Ráma születésnapja.
Szvámí Sivánandától, mely megjelent a “Divine Life Magazine” 1946 júliusi számában.
Szvámí Sivánanda mahászamádhiját július 14-én ünnepeljük.
Garuda a harc és védelem áldását adja Nekünk, ha készek vagyunk befogadni. Idén augusztus 13-ra esik, kérjük áldását!
Srí Ganésa napja idén augusztus 31-re esik.
Krisna élete tulajdonképpen nem más, mint híveinek a szeretete. Idén augusztus 19-én ünnepeljük.
“Ez az Istenség az emberi test ruháját öltötte magára. Isteni Hívásra jött közénk a Halhatatlan Üdvösség örökzöld erdejéből.”